Aki kicsit is ismeri az olasz munka világát , az tudja, hogy a sztrájk mennyire elkerülhetetlen tényező, mondhatni nemzeti sport.Ugyanolyan fontos, mint a foci, és legalább olyan profi szinten is űzik.A jól szervezett sztrájk ismérve, hogy hétfőre vagy péntekre esik, hogy jól össze lehessen hangolni a hétvégével, és ne okozzon túl nagy traumát az átállás. Nálunk ma volt sztrájk az irodában, úgyhogy közelről is alaposan megfigyelhettem a jelenséget. Rutinos sztrájkolók a sztrájk kezdete előtt negyed órával  a biztonság kedvéért tartanak még egy cigarettaszünetet, majd amikor üt a sztrájk órája, tömegek özönlik el a kávéautomatát. Az automatának egyébként is fontos szerepe van a munkahelyen, hát még sztrájk idején, amikor valamivel csak el kell ütni az időt két transzparensfestés meg zászlólobogtatás között. A mi esetünkben ma a sztrájkolók a cég előtt napoztak, bagóztak és kávéztak kiélvezve az októberi vénasszonyok nyara valamennyi napsugarát. Hasznos azért egy-egy ilyen összeröffenés, legalább olyan munkatársakkal is találkozik az ember, akik másik emeleten dolgoznak, és lehet egymás nyakába borulni, hogy de rég is találkoztunk. Tiltakozás végeztével a megfáradt sztrájkolók a mi esetünkben ebédszünettel zárták a jó hangulatú találkozót, amelynek akkor sikere volt, hogy jövő hétre megint összeszerveztek egyet. Akinek pedig még ez sem lenne elég, mehet pénteken az országos sztrájk keretén belül nagyvárosi terekre zene mellett felvonulni, és vörös zászlót lengetni.

Szegény olasz fiatalok harminc alatt szinte kizárt, hogy megengedhetik maguknak ezt a kérdést. Az olaszok eleve elèg későn költöznek el otthonról, így volt ez már a sokat emlegetett gazdasági válság előtt is, most pedig hatványozottan is igaz a dolog. Még ha lenne is munka és vel együtt fizetés, lakáshoz jutni nem egyszerű, a bankok elzárták  a csapokat. Viszont Olaszországban annyi autó, ahány jogosítvány, egyszóval ha jogsid van, akkor valószínűleg autó is tartozik hozzá, így adott az alternatív megoldás, ha a magánéletet nem a szülőkkel egy lakásban kivánod élni.

Az olaszok valójában mindig is kedveltek autóban szexelni, gyakorlatilag minden városban megvan az a zóna, ahol esténként szép sorjában állnak a bepárásodott üvegű autók. Ez a csodás hagyomány meg a hatvanas években született, amikor az olasz kormány bezáratta a bordélyházakat, és jobb hiján az autók kezdtek a szerelmi légyottok helyszínekent szolgálni.
amelyből megtudhatjuk, hogy az olaszok 80%-a egyáltalán nem veti meg a szexet a kocsiban.
A felmérésből kiderül az is, hogy a 25 éven aluliak a hátsó ülést , a 35-45 év közöttiek az első üléseket részesitik a előnyben, mig a 25-35 év közöttiek a motorháztetőt preferálják. A 45 év felettiek viszont inkabb kerülik az autós akrobatamutatványokat.

Ami a földrajzi megoszlást illeti, a hátsó ülést leginkabb Cagliari lakosai, másodsorban a milánóiak, majd őket követően a torinóiak kedvelik. A firenzeiek szeretnek leginkább a szabad ég alatt szeretkezni. A legexhibicionistábbak pedig a rómaiak, akiknek nem okoz gondot a városközpontban megejteni az aktust, kedvelt helyszín például a Colosseum.

Ezek itt igazából csak tények, nekem semmi bajom a jelenséggel, sőt kifejezetten viccesnek találom a szép fegyelmezett rendben sorakozó autókat, de azért szeretném, ha az én gyerekem inkább azt kérdezné majd, hogy “Nálad vagy nálam”?

Olaszmamma nem véletlenül olaszmamma, tartozik hozzá egy kooprodukciós gyerek is, és mivel olaszmamma valójában magyarmamma nyílván jó lenne, ha a gyerek élne ennek minden előnyével. Persze a magyarról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy világnyelv lenne, amely nagyban elősegítené a kozmopolita babérokat, de akárhogy is van, két nyelven szocializálódni ajándék. Régen, amíg itthon voltam magyargyerekkel viszonylag sokat olvastam a kétnyelvű gyerekekről, hogy hogyan fejlődik az agyuk, hogy több tekervényük van (na jó, ez nem túl tudományos, meg nem is pontosan így hangzott ez), de a lényeg, hogy akár hindi, akár joruba, svéd vagy akár maláji a második nyelv, mindenképpen hatalmas lehetőség, mert a kétnyelvű gyerekek egyszerűen sokkal könnyebben fognak harmadik, negyedik meg ötödik nyelvet megtanulni, egyszerűen születésüktől fogva erre vannak predesztinálva. 

A nagyon nehéz kérdésaz valójában az, hogy hogyan hozzuk elő a kis passzív kétnyelvűnkből az aktívat . Én a gyerek születésétől kezdve igyekszem csak magyarul beszélni hozzá. Ez viszonylag könnyen megy,amíg ketten vagyunk, vagy amikor Magyarországon hesszelgetünk. Még akkor is tartható, ha csak apa van itthon, mert az évek során már hozzászokott a furcsa hangzáshoz, és bár ő maga nem tud egy értelmes társalgást lefolytatni, a fonalat elkapja, és tudja miről van szó, ha valamit mondok a dednek magyarul, azt meg tudja támogatni olaszul. De már ebben a közegben is borul az egyensúly, mert apával én persze olaszul beszélek, szóval a magyar kommunikáció egyoldalú, felőlem a cukorborsó irányába szűkül. 

A szakirodalom, és tapasztaltabb szülők szerint a kétnyelvű gyerekek később kezdenek el beszélni, de akkor mindkét nyelven. Hát , khm. Az első állítás igaz. A miénk kb. másfél-kétéves korában kezdett el komolyabban kommunikálni, itt a fordulópont egyértelműen a bölcsi volt, ahol annyi inger érte már, hogy nem tudott ellenállni, és tökéletesen megeredt a nyelve olaszul. Természetesen a bölcsi karöltve járt azzal, hogy velem egyre kevesebb időt töltött kettesben, háttérbe szorult az életében a spontán magyar közeg, tudatosan kell ráerősíteni. Az időbeosztásunkon sajnos nemigen tudok változtatni, munkába járni kell, pszichés és anyagi integritásom megőrzése érdekében is, de igyekszem a közösen eltöltött időben keményen dolgozni az ügyön. Nem érdekel, ha a rokonok/ismerősök/ismeretlenek/óvónénik nem értik, hogy mit magyarázok, akkor is mindig magyarul szólok a kölökhöz. Ha  én olvasom az esti mesét, az mindig magyar. Vannak olyan rajzfilmek, amiket magyarul ismert meg, és nem is hajlandó olaszul nézni. A legújabb a Walt Disney-féle Pinocchio, amit csak magyarul hajlandó nézni , cserébe a Frozent (DROG!) meg csak olaszul, és ha magyarul indítom el, akkor nagy duzzogva kijelenti, hogy nem akarja ANGOLUL. :-) .

Erőfeszítéseim eddig nem mondhatnám, hogy hatalmas sikerélményekhez vezettek volna,de nem adom fel. Amit elértem, hogy mindent megért, ezt már össze-vissza teszteltük, minden magyar utasítást végrehajt, ha megkérem, hogy kérdezzen meg ezt meg azt apától, tökéletesen tolmácsolja a dolgokat. Az aktív része viszont nem akar előbújni. Vannak ugyan szavak, amiket csak magyarul mond (pl.: bugyi - ezt már sikeresen beleverte az olasz óvónénik fejébe is, süti, cipő), és ha nagyon presszionálom, akkor kibök egy-két egyéb szót is. Pont két hete kényszerítettem belőle ki hogy mondja magyarul, hogy "Szeretlek", és mondta. Persze majdnem elbőgtem magam. Nyáron három hétig magyar nagymamával lesz,és utána nem sokkal pedig két hétig az őshazában ilyenkor mindig reménykedek áttörésben. Valaki igazán adhatna egy jó receptet arra, hogy hogyan is lehetne kihozni belőle a hun leánykát. 

Mostanában egyre többször kaptam magam azon, hogy vagy jövendőbeli olasz mammáknak vagy jelenlegi magyar mammáknak megyarázom, hogy hogy is működik Itáliában a bölcsődei- óvodai rendszer, úgyhogy már-már közkívánatra egy kis összefoglaló.

A bölcsődei helyzet katasztrófa. Alig vannak helyek, és azokat is aranyáron mérik. A mezei önkormányzati bölcsiben sem restek egy hónapra elkérni 400 eurót, amihez hozzzájön az étkezés, szóval nem egy ajándék. Egyre elterjedtebb a nido in famiglia (mondjuk családi napközi), amikor is egy anyuka a sajtátján kívül felvállal még max. négy gyereket, és otthon vigyáz rájuk. Ez teljesen szabályos tevékenység, engedélyhez kötött, nem lehet akárholmert nyílván egy garzonból nem csinálhatok dühöngőt, de kertes házból minden további nélkül. Ez legalább jövedelemforrás is a gyerekkel otthon ülő anyának, szóval mindneki jól jár. Ennek az ára is kb. ugyanannyi, mint az államié, de itt legalább mégiscsak jobban figyelnek rájuk (gondolom én).

Hát, mit mondjak: Olaszországban az óvónők munkaideje meglehetősen kényelmes. A gyerekeket csak és kizárólag nyolc és kilenc óra között lehet vinni, és négy és fél öt között el kell hozni. Nem kell hozzá matematikai Nobel-díj, hogy kikalkuláljuk, hogy ha a szülők teljes munkaidőben dolgoznak, ahol ugye a napi nyolc órához hozzáadunk egy óra ebédszünetet, szinte esélytelen, hogy segítség nélkül megoldjuk az átadás-átvételt. Hozzáteszem, hogy sok helyen van iskola előtti és utáni napközi, a mi ovinkban már fél nyolckor kinyitják a kapukat, de ha fél nyolc és nyolc között viszed, vagy ha fél öt után mész érte (hatig), a szolgáltatásért fizetni kell. Ilyenkor nem is az óvodai személzet vigyáz a gyerekekre, hanem egy egyesület viszi az egészet.  A gyerekek jellemzően nem korosztály szeritni bontásban vannak a csoportokban, hanem vegyesen, egy-egy csoportban három-négy-és ötévsesek is vannak. Ez segíet bizonyos dolgok korábbi elsajátításában, pl.  a hülyeség, káromkodás, és verekedés is viszonylag hamar kipipálva :-) . Évente több hosszabb szünet van. ősszel, karácsonykor (2 hét!), karneválkor (miért is ne), húsvétkor. A nyári szünet pedig június végén kezdődik, a szeptemberi iskolakezdésig tart. Közben valójában csak augusztusban zárnak be, júliusban viheted a gyereket, de az megint emeltdíjas szolgáltatás. Az oviban kötelező a köpeny, és ez szerintem jó, mert egyrészt nincs folyamatos bazárimajomkodás, másrészt meg a ruhák sem amortizálódnak el olyan gyorsan. a köpeny színe csoportonként változik, hogy ha együtt játszanak  gyorsan szét lehessen válogatni őket.

A napirend nagyjából ugyanaz, mint Magyarországon azzal, hogy itt sokkal kevesebbet vannak levegőn, télen egyáltalán nem mennek sétálni. Az ötévesek délután pedig már nem alszanak, hanem különböző foglalkozásokon vesznek részt. No, igen, és  ami ovinkban a tanévnyitó értekezleten büszkén újságolta a vezető óvónő azt a forradami újítást, hogy már van tízórai...Nem semmi. Délutáni ébredés után már nem kapnak enni, úgyhogy anyának/nagymamának gyümölcslével, sütivel vagy szendviccsel felszerelkezve kell érkezni.

Azaz karnevál idején minden tréfa ér. Az olaszok imádják a karnevált, mi sem állhat a talján ember szívéhez közelebb, mint a maskarába bújás, zene, tánc és felvonulás. Minden egyes településnek megvan a saját hagyománya, akármerre is járunk ebben az időszakban a Csizmában, biztos, hogy belebotlunk egy forgatagba. 

A leghíresebb természetesen a velencei, nem véletlen, hiszen  Velence városa páratlan díszlet egy beöltözős mókához, bár itt kevéssé őrült, annál inkább sikkes a buli, és nem ajánlott azoknak, akik nehezen viselik a tömeget. A helyiek pompás jelmezekben és kifejezéstelen maszkokban  sétálnak fel-alá,és szívesen pózolnak az idelátogatók előtt. A velenceiektől nem áll távol ez a színpadias pávázás, a 18. századra például annyira megkedvelték a maszkviselést, hogy nem csupán karneválkor, hanem minden ünnepi alkalommal felöltötték, úgyhogy a város gyakorlatilag folyamatosan egy álarcos forgatag volt. A karnevált Napóleon betiltotta, majd csak később, az osztrákok ideje alatt éledt fel, de koréntsem a régi fényében. Az egykori pompáját az 1970-es évek végén nyerte vissza, és azóta is maradt remekbeszabott mesevilág.

Viareggio (Toszkána) karneválja 1873-ban született, amikor a város gazdagabb polgárai jelmezbe öltözve vonultak fel az egyre magasabb adók ellen tiltakozva. Ez annyira megtetszett nekik (ugye tudjuk, hogy a sztárjknak, meg a tüntetéseknek külön művészete van errefelé), hogy minden évben farsang idején megismételték egyre látványosabb elemekkel tarkítva.  A kernevál legfőbb attrakciói papírmaséból épített, vicces jeleneteket ábrázoló (gyakran aktualitásokat, politikusokat jelenítenek meg)  díszleteket felvonultató, ún. "allegórikus" kocsik, melyet jelmezesek kísérnek végig a város főútvonalain. A karnevál idején a város terein, kisebb utcácskáiban tánc, zene, kirakodóvásár. 

Az ivreai (Piemonte) karnevál  egy ifjú hölgy, Violetta a város gonosz zsarnoka elleni lázadását idézi vissza, amelyhez a teljes lakosság csatlakozott. A felkelésnek állít emléket minden évben a "Battaglia delle Arance", a narancsviadal,  amikor az ünneplők narancsokkal dobálják egymást. Állítólag közel 400 tonnányi naranccsal támadnak. Ilyenkor a kocsikról dobálók személyesítik meg az elnyomókat, a gyalogos tömeg pedig a felkelőket. A móka nem veszélytelen, ezért a résztvevők védőálarcot viselnek.Az eseményt egy zsűri figyeli, és a csata végén díjakat oszt a legjobban teljesítő kocsik, illetve a gyalogos "egységek" között.

A mamioadai karnevál nekem különösen tetszik, mert az itteni felvonulók, a  "Mamuthones" nagyon emlékeztetnek a mi busóinkra.  A karnevál egyébként is a szárd folklór egyik legjelentősebb eseménye. Eredete kérdőjeles, egyik lehetséges variáció szerint a helyi pásztorok szaracénok felett aratott győzelmét idézi, A Mamuthonesek kifordított szőrmekabátot viselnek,  arcukat fából faragott fekete maszk fedi, mellkasukra és hátukra kolompokat erősítenek, így felvonulásukkor zeng az egész város. Délután indulnak és késő estig menetelnek, útközben meg-megállva egy pohár borra, vagy más finomságra, amit a helyiek ajánlanak nekik.

Valle d'Aosta számomra mesevilág. Olaszország legkisebb régiója, az egészet Olaszország, és egyben Európa legmagasabb hegyei foglalják el; a Monte Bianco (Mont Blanc), a Cervino, a Gran Paradiso és a Monte Rosa. Hozzánk viszonylag közel van,és mivel nem csupán pazar síterepekkel, hanem isteni fürdőkkel, sőt Olaszország négy kaszinójának egyikével is büszkélkedhet, évente egyszer legalább teszünk erre egy kört. Ahogy átlépjük a piemonti-valle d'aostai határt már teljesen más levegőt szívunk, én meg úgy érzemmagam, mint legalábbis Alíz Csodaországban. Hatalmas hegyek között végigfutó keskeny völgyben élnek az itteniek, a kisebb falvakban jellegzetesen terméskőből épült házakban. Olaszország ez is, de nyoma sincs a káosznak, a szemétnek,minden nyugodt és sikkes.Nem kis része van ebben annak, hogy Valle d'Aosta egy autonóm régió, ügyeinek intézésében jelentős függetlenséget élvez a központi kormányzattól.

                                                              Saint Vincent háztetői

                                                                    Donnas utcái

Szóval egy kis ékszerdoboz ez a magyar utazók számára általában ismeretlen terep. Múlt hétvégén bő 24 óránk volt kiélvezni Valle d'Aostát,és mindenből csippentettünk egy falatot. Ha valaki erre jár,kötelező csobbanni valamelyik fürdőben, melyekküzóla leghíresebb Pré-Saint-Didierben található, de ha nincs időnk majdnem az országhatárig utazni, Saint Vincentben is bámulhatjuk a höfödte csúcsokat, míg rongyosra áztatjuk testünket. A székhely, Aosta mindenképp megér egy sétát, belvárosában lépten-nyomon római kori emlékekbe botlunk, de emellett inkább érezzük  magunkat egy kedves francia kisvárosban, mintsem Itáliában. Ehhez persze hozzájárul a régió olasz-francia kétnyelvüsége is.

                                                                          Aosta 

Éhes magyar gyomornak kellemes a helyi konyha, nem a tipikus olasz mediterrán ízvilág, szeretnek nehéz ételeket enni, előételnek helyi sajtokat, szalámikat, és a fóételek között is kiemelt szerepe van a leghíresebb helybeli sajtnak a fontinanak. Nem lőhetünk nagyon mellé, ha fondutat, azaz sajtfondüt kérünk, amelyet pirított kenyérkockákkal tálalnak,és a csípős hidegben leírhatatlan örömöt okoz a meleg sajt.

                                                                        Fonduta

Aztán miután jól belaktunk, irány a kaszinó. Olaszországban valamiért eléggé sztrikt a szerencsejátékok szabályozása, az egész országban négy kaszinó van: Velencében, Sanremoban, Saint Vincentban, és Campione d'Italiaban, ami ráadásul egy svájci enklávé. Délen konkrétan egy sincs. Gondolhatjuk, hogy ennek micsoda szerepe van abban, hogy itt az egyik legmagasabb a GDP a régiók között. Teli buszok érkeznek egész Olaszországból, és hozzák a pénzüket itt elverni kívánó nyugdíjasokat. Ez komoly. Minden félkarú rablóra jutott egy signora. 

Ha már hegyvidék, legyen kövér, célba lehet venni valameyik 2000 méter feletti síterepet,mi épp Cerviniát választottuk, ami festői orosz-brit enklávé Olaszország területén. Itt is az oroszok hajtják az idegenforgalom motorját, több orosz,mint olasz szót hallottam, felváltva gyönyörű brit angollal, a bárokban, üzletekben cirillbetűs feliratok.Aznap épp nagyon esett a hó,úgyhogy nem elég, hogy a túrára nem vittem fényképezőgépet, a telefonos képek minőségét tovább rontják a légköri visszonyok, gyakorlatilag nem látszott a hótól a hegy . Meg a fától az erdő.

A tanulság már megint az, hogy nincs még egy olyan változatos ország,mint az olasz, mert ugyan mi köze lehet egymáshoz az Aosta-völgynek és pl. Calabriának? Én meg biztosan öregszem, mert most éppen jobban tetszik ez a téli, hegyvidéki romantika.

Magyarországon tanultam meg vezetni, és mindenki azzal kábított, hogy, "ó, aki Budapesten tanul meg, annka már mindenhol menni fog". Na, ja. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy ott tanultam,de valójában soha nem vezettem, főleg nem városban, és utóbb visszagondolva, amikor meg ezerrel téptem az emer autójával az autópályán, akkor meg nem voltam normális, mert most már tudom, hogy akkor mennyire nem tudtam vezetni. Na szóval. Nem vezettem. Olaszországban, főleg vidéken viszont jpgosítvány nélkül véged. Hacsaknem direkt Robinson- életmódra akarsz épp áttérni, meg csak csupa saját magad által termelt és előállított biofityfirittyel, esetleg fénnyel kívánsz táplálkozni. És vidék alatt nem kell tényleg isten háta mögötti mindentől elzárt falvakra gondolni. Egy húszezer körüli városban kocsi nélkül maradni már bőven elég arra, hogy kezdhesd felszámolni a szociális életed. Vezetni kell, kocsi nélkül létezni kb. lehetetlen. Szóval itt kellett megtanulnom vezetni, ráadásul a nagymama levedlett akkor 16 éves Puntóján (szervókorvány kosza ábránd) , és felejthettem el mindent, amit az iskolában tanultam. Nem kétlem, hogy otthon is sutba kell vetni a tudomány egy részét, de itt ráadásul, főleg az elején nem árt a sikkes indulás előtt benyomni egy adag Xanaxot is, mert rettenet idegesítően vezetnek az olaszok, pusz van a közlekedési szokásjog, amit jobb minél előbb magunkévá tenni. Azt tanultad, hogy körforgalomban arra indexelsz, amerre ki akarsz fordulni? HELYTELEN. Az olaszok (legalábbis a környékünkön), arra indexelnek, amerre éppen haladnak a körforgalomban. WTF. És akkor itt kb. véget is ért azon helyzetek felsorolása , amikor egyáltalán. Mert az index erősen opcionális kategória. Apropó opcionális: a közlekedési lámpák jelzései is gyakran csupán indikatívak..naná.  Az tényleg idegesítő, hogy ha nem ismerős környéken jársz, akkor nem tudhatod, hogy a sárga meddig fog tartani. Van, hogy 3 mp. de van, hogy 30, és ha véletlenül lassítasz, akkor te leszel a közellenség, és mindenki téged dudál. Én az elején persze mindig lassítottam ("sárgánál már meg kell állni", hallottam lelki füleimmel az oktatóm szavait) de mára már levetettem ezt a csúnya, rossz szokást, inkább én is taposok a gázba.

Egyebekben meg simán az erősebb/szebb/nagyobb kutya b...ik elve érvényesül. Amikor a Puntóval jártam, az ember csak azt az egy tanácsot adta, hogy ne nagyon okoskodjak, a Puntóval úgysem vesznek komolyan, ne számítsak arra, hogy elsőbbséget fog adni bárki is. Már, aki egyáltalán ismeri az elsőbbségre vonatkozó szabályokat. Mert ebből is kevés van. A parkolás külön művészet, főleg városban, ezért oda autóval be se me megyek, elmondhatatanul utálok fél órát keringeni, hogy aztán ne találjak helyet, mert már dupla meg triplasorokban, meg mindenféle járdaszigeteken állnak vészvillogóval a kispajtások,

Ennek ellenére jól megedződtem, és mára már megy, de a délolasz nyaralásokon továbbra sem merészkedek a volán mögé, ennyire azért nem vágyom az extremitásokra. Egyszer emberrel belekeveredtünk a nápolyi lungomare szombat esti forgalmába. MInden..értesd MINDEN minket körbevevő autó tele horpadásokkal, mindegyik meghúzva, 2 óra altt tettünk meg kb 1 km-t. A fejünmk tetején is robogók gázoltak el. Persze embert ez nem hatja meg. Profi. "Ugyanmár, Nápolyban csak káosz van, arra kell figyelni. Róma sokkal nagyobb kihívás, mert a káosz mellé még őrült gyorsan is hajtanak". Ő még szórakozik is.

foto:sicurmoto.it

Jó hosszúra nyúltak az ünnepek, a hibridcsaládban konkrétan a december 6-i Mikulás óta folyamatosan ünneplünk, ajándékozunk (hol a Mikulás hol a Jézuska nevében), eszük-iszunk, dalolunk. Szinte megkönnyebbülés, hogy visszaáll minden a szokásos mederbe,mert ez a non-stop mókázás elég kimerítő. Vízkeresztkor azért még érkezik egy utolsó cukorkás és csokoládés kegyelemdöfés a Befanatól.

A Befana egy rút, szakadt cipőjű öregasszony, akinek ugyanaz a munkaköre Olaszországban,mint Magyarországon a Mikulásnak. A jó gyerekeknek édességet (na, meg mostanában Peppa piges vackokat, Monster High babákat, stb.), a rossz gyerekeknek szenet hoz, amiket gondosan egy zokniba rejt el.

A Befana azt az öregasszonyt jeleníti meg, akitől Betlehembe tartva útbaigazítást kaptak a pásztorok, de aki az invitálásuk ellenére nem tartott velük, majd ezt később megbánta, és ment volna a kis Jézushoz, de már nem talált oda. Azóta is bolyong szerencsétlen, és fáradhatatlanul hordja az ajándékokat a gyerekeknek abban a reményben, hogy megtalálja közöttük.

                                                                Befana munka közben

A karácsonyi betlehem-készítés szokását Assisi Szent Ferenc szerzetesei terjesztették el Itáliában a 13. század során, innen terjedt tovább az egész  keresztény világba. Azóta találkozunk a Jézus születését feldolgozó kompozíciókkal a templomokban, tereken és az otthonokban is.  A betlehemek virágzó központja Nápoly, ahol ez a 17. századra gyakorlatilag külön művészeti ággá nőtte ki magát.  A nápolyi betlehemek különlegessége, hogy a születéstörténet ábrázolásakor  nem csupán a  Szent Családot és a történethez kapcsolódó bibliai alakokat jelenítették meg, hanem az 1600-as évektől kezdve  korabeli társadalom képviselőit is. Nem ritkák a zsúfolt, akár 100-150 főt is felvonultató betlehemek.

A betlehemet hagyományosan december 8-án kezdik építeni, akkor veszik elő az alapot, ami kartonból és parafából készül, és a család megbeszéli, hogy az adott évben mivel is bővítik, vagy hogyan változtatják - vagy nem- az előző évhez képest. Az előkészületek napokig, vagy akár hetekig is eltarthatnak, de 24-e estére készen kell állnia, és éjfélkor a gyermek is belekerül a bölcsőbe.

Ma a Via San Gregorio Armeno a betlehem-készítés fellegvára, az utca gyakorlatilag minden üzlete ezzel foglalkozik, ha otthon szeretnénk betlehemet állítani, itt könnyen beszerezhetjük a szereplőket. 

Képek: wikipedia, visititaly.com

Gubbio dicsekedhet a világ legnagyobb karácsonyfájának járó címmel, amely az Ingino-hegy lejtőiről uralja  a középkori város képét. A karácsonyfát különböző lámpákból alakítják ki. 1981 óta gyúlnak ki a fènyei.

                                                             Kép: bellaumbria.net

Számokban:

 A csillag területe 1000 m2

200 lámpa alkotja a csillagot

260 lámpa alkotja a fa körvonalát

270 színes lámpát találunk a körvonalakon belül

8500 méternyi kábel köti össze a lámpácskákat

650 méter a magassága

350 méter a legnagyobb szélessége

1350 darab csatlakozót használnak hozzá

1900 munkaóra szükséges a megvalósításhoz

35 kW szükséges ahhoz, hogy valamennyi lámpa meggyulladjon

                                                              Kép: www.serapea.it