Közeledik Valentin, mindenki összebújik, mindenki bíborvörös, mindenki kiruccan, gyertyafény, vörösbor, praliné.  Sok újdonságot nem mondok el azzal, hogy Olaszország minden egyes zuga mennyire romantikus, hogy minden város kitűnő díszlet szerelmes andalgásokhoz, első/második/harmadik randikhoz, házassági évfordulókhoz, lánykérésekhez, szóval bármihez. Azt is mindneki tudja, hogy a szerelmesek városa Verona, hogy a naplemente Firenzében álom, és Rómában meg aztán elszabadul a szenvedély, de van egy sor olyan olasz város, aminek neve jóval kesebbeknek cseng ismerősen, de pazar helyszínek romantikus hétvégéknek. Meg bárminek.

1. Spello (Umbria): Perugiától nem messze találjuk Spellót, egy igazi kis középkori ékszerdobozt, amely valójában már  a Róma iBirodalom idején jelentős központ volt, ám a barbár hadak nem sok mindent hagytak meg az utókornak ezekből az időkből, de a városfalak még állnak. . Ha macskaköves utcákra, hangulatos sikátorokra vágyunk, itt  a helyünk. Séta után kóstoljuk meg az itteni lankákon érlelt szőlőkből készült helyi borokat

2. Tropea (Calabria): A legenda szerint ezt a pici falut (az egyik legkisebb Olaszországban) Herkules alapította, miután megnyerte a csatát a gigászok ellen, de számos más történet is fuzodik hozzá. Azt beszélik, hogy idekötözték Odüsszeusz Küklopszát. Tropea tengerpartja mesés, tele van bámulatos normann palotákkal, szóval lehet tekeregni.

3. Lago di Scanno (Abruzzo): mi passzolhatna jobban a szerelmesek napjához,mint egy szív alakú tó? A Lago di Scanno ráadasul 922. méter magasan fekszik, jó magas hegycsúcsok veszik körul, és nem csak különleges formájáról, hanem arról is híres, hogy errefelé megbolondulnak az iranytűk és nem mindig észak az észak.

4. Orta San Giulio (Piemont): korábban màr hosszasan lelkendeztem erről a fantasztikus helyről. A Lago Maggiore árnyékában (minden értelemben) él ez a csodás szépségű alpesi tó, közepén kis szigettel, lehet sétálni hegynek fel, hegynek le, Világörökség-spotting, és panoráma a hegyről, ami elképesztő.

5. Gradara (Marche):  ha nem volt még elég régen az érettségi, akkor ismerősen csenghet Paolo és Francesca, Dante „Isteni szinjátékában” halhatatlanná tett szerelmespár neve. No, pontosan itt jatszódott ez a szerelmi történet. Nem rossz díszlet.

6. Positano (Campania): Positano az Amalfi-partvidék egyik legkedveseb települése. Nyáron zsúfolásig teli, és több angol szót hallani, mint olaszt, ezért is javaslom a főszezonon kívüli látogatást. Positano színpompás villái nagyon kis területen épültek, és az is hegyoldal, úgyhogy gyakorlatilag az egész város a magasba tör, csak a tenger vízszintes. Lehet romantikusabb bármi egy itt váltott csóknál?

7. Camogli (Liguria) : Genova közelében találjuk ezt a szuperhangulatos kis halászfalut, amelyet az "ezer fehér vitorlás" városának is becéznek. A tengerparton színesre festett házak sorjáznak, amelyek különlegesen szép látványt nyújtanak a várost határoló hegyekről bámészkodva. Kihagyhatatlan a focaccia, a pizzához hasonlatos, olajjal bősegesen átitatott lepény. 

8.  Varenna (Lombardia): a Comói-tavat nem nagyon kell bemutatni, már George Clooney is szerelembe esett vele,és ez egész Olaszország egyik legsikkesebb környéke. Varenna egy XI. századi halászfalu, legaábbis annak született, de ma már nem igazán találunk kérges kezű halászembereket a tavon, inkább menő bárkákkal pávázó VIP-eket. Kihagyhatatlan a  Villa Monastero, a sportosabb látogatók számára pedig a Viandante-ösvény,amely az egész környéket jól bejárja.

9. Maratea (Basilicata): Basilicata egyetlen tirrén-tengeri települése. Dél-Olaszország még mindig méltánytalanul mellőzött úti cél a magyar utazó számára,pedig,aki egyszer belekóstol, nehezen szabadul  meg a függőségtől,én is így jártam,és nem győzök ódákat zengeni Calabria,Puglia és Basilicata régiók valószínűtlenül szép tájairól. Kihagyhatatlan az óváros  a takaros üzletekkel teli, hívogatóan kanyargó aprócska utcákkal, a főtér teraszaival, és úgy általában az apró részletekben megbúvó hamisítatlan délolasz  hangulattal. Templom minden 100 méteren, lehetetlen helyeken cikázó robogók, kapualjakban csácsározó  signorák, és színpompás leanderek minden mennyiségben. Miután ebben jól elmerültünk,és ittunk isteni eszpresszót valamelyik pofás kis bárban, és nem félünk a semmi közepén kanyargó szerpentinektől, kötelező állomás a Megváltó Krisztus szobra.  Hasonlóképpen kell elképzelni, mint a riói testvérkéjét. Egy kb. 600 méter magas hegycsúcsra emelték a 22 méter magas szobrot, amely széttárt karjaival hívja imára az arra kaphatóakat.

10. Civita di Bagnoregio (Lazio) :Civita di Bagnoregiót a haldokló városnak is hívják. Ezt a nem túl szívderítő jelzőt elszigeteltségének köszönheti. Csak egy ponton, egy gyaloghídon lehet megközelíteni, mert a gépjármű-közlekedès nagy kockázatot jelentene Civitának, amelyet egy erózió által veszélyeztetett dombra építettek. Csak egyes helyi lakosonak engedélyezett a hídon biciklivel vagy motorral történő átkelés, és nekik is csak meghatározott órákban.

Semmi kétség afelől, hogy az olaszok számára a legfontosabb zöldség a paradicsom. Nem múlhat el úgy nap, hogy ne fogyasszák valamilyen formában: salátákban, szószokban, megtöltve előételként, stb. Annyi fajtája létezik, hogy felsorolni is nehéz, és természetesen régióként változik, hogy milyen formájában kerül leggyakrabban az asztalra.

A paradicsom Nápoly spanyol uralmának idején érkezett Olaszországba a 16. században.  Eleinte dísznövény volt, mert akkoriban mérgezőnek hitték. Csak a 18. sz. elején debütált az olasz konyhában, eleinte csak Délen. A tésztával legelőször 1839-ben házasodott , a receptet- vermicelli paradicsomszósszal-  Guido Cavalcanti nápolyi dialektusban írt szakácskönyvében találhatjuk .  Fogyasztása gorsan terjedt egész Itáliában 1875-től, amikor  Francesco Cirio megalapította paradicsomkonzerv-gyárát.

Olaszországban évente 320 fajta paradicsomból  5millió tonna terem és persze létezik paradicsom és paradicsom. Nem mindegy, hogy a paradicsomok családjának melyik pici csemetéjét mire használjuk fel, hiszen, ami salátában gyomorogazmust okoz, az lehet, hogy a tésztánknak kevésbé lesz ideális partnere.

A legfontosabb típusok:

 
San Marzano: hosszú, körtealakú paradicsom Salerno környékéről, amely leggyakrabban tésztaszószként végzi és viszonylag ritkán fogyasztják nyersen.

Cuor di bue (ökörszív): egy termése akár a szerény fél kilós méretet is elérheti, salátákba ideális, nagyon kevés benne a mag. Egész Olaszországban terem, de a legjobb minőségűeket Ligúriában érleli a nap.

Ciliegino : apró, íze édes, ezt a fajtát is főleg salátákban fogyasztjuk, esetleg gyorsan, serpenyőben "megrottyantjuk" (jutalmat kap az a kommentelő, aki jó magyar kifejezést talál arra, hogy "far saltare in padella"..) és így házasítjuk tésztával.

Camone di Sardegna: határozott íze miatt javasolt nyersen fogyasztani, télen érik.

Pachino: Szicília verheti a mellkasát miatta, csak itt terem, Siracusa és Ragusa környékén. A napos, meleg időjárásnak köszönhetően a pachino édes, illatos, héja fényes, ropogós. 

Ha épp nincs szezon, és nincs kedvünk, sápadt, ízetlen holland paradicsomokkal idétlenkedni, jöhetnek a konzervek. Ha dobozban\üvegben keressük, akkor is legalább négyféle módon találjuk a polcokon:

concentrato: paradicsomsűrítmény, íze intenzív, talán ez használatos legkevésbé
pomodori

passata: főtt, hámozott paradicsom, jól átpasszírozva

polpa: hasonló a passatahoz, de vannak benne nagyobb paradicsomdarabok is

pomodori pelati: hámozott, kimagozott, darabolt paradicsom.

Amit viszont szinte lehetetlen találni, és amitől egy olaszt kiver a hideg veríték minden paradicsomfetisizmus ellenrére: paradicsomlé...és speciel nekem ez nagyon hiányzik.

Azt tudta bárki is, hogy a történelem egyik legősibb hideg desszertje Calabriából származik? A neve scirubetta és a csak semmi cicó alapelve alapján született, ugyanis legfontosabb összetevője a Calabria értintetlen hegyi erdeiben gyűjtött kristálytiszta....HÓ. Azok az idők már elmúltak, amikor  a háztetőről lehetett leverni a scirubetta-alapanyagot, de kis kirándulással azért könnyen találni még megfelelő havat. Az ideális helyszín Zagarise lenne Catanzaro közelében, ami Európa legtisztább levegőjével dicsekedhet.

Szóval éppen szezonja lenne ennek a kafa kis szorbettnek. Ha jobban megfigyeljük ugyanis, a scirubetta elnevezés a szorbett (olaszul sorbetto) szóval közeli rokonságot mutat, gyökerük pedig az arab  "sharbath" (kiskanállal fogyasztott hideg ital) szóból származik.

A friss havat  poharakba porciózzák, majd jellemzően fügemézzel, vagy fügekompóttal ízesítik. Calabria egyes településein musttal, vagy mostanság már narancslével, citrommal, cukorral, esetleg kávéval keverik össze.

 A scirubetta tehát a fagylaltés a jégkristályok üknagypapája, és valaha szívesen fogyasztoták nem csupán Calabriában, hanem Szicília azon területein is, ahol esik a hó, nyilván elsósorban az Etna közelében. Az erre látogatók nyilván tudják, hogy a jégkristályoknak,n szorbetteknek Szicíliában nagyon nagy hagymánya  van. Egy időben a begyújtött havat föld alatti tárolókban úrizték, amelyek a mai hűtóházak funkcióját látták el, és amelyeket szalmával szigeteltek a külvilág melegétől.

Ókori római történetírók is beszámolnak arról, hogy hogyan kell isteni szorbetet készíteni gyümölcslevek, méz és a Vezúvról, az Etnáról vagy a Terminillóról szedett hó keverékéből.

Akinek van kedve csinálja utánuk:-)

Olaszország a legszebb, az olasz konyha a legfinomabb, az olasz pasik a legtüzesebbek, az olasz asszonyok a legféltékenyebbek, stb. Itália a legek országa, de nézzünk csak egy-két izgalmasabb adatot.

Olaszország a legtöbb világörökségi helyszínnel büszkélkedő ország a világon, mindösszesen 51-el, Kína 48-al, Spanyolország pedig 44 világörökségi helyszínnel követi a listán. 

                                                                Urbino a Világörökség része

Olaszország termeli a legtöbb, Európai Unió által elismert eredetvédett, és hagyományos különleges terméket. Az olasz termékeknek nincs párja, hiába. Tésztából, paradicsomból, babból és cseresznyéből az ő részesedésük a legnagyobb a világpiacon.  

__

Nem csak az agráriumban buzgólkodnak nagyon, Olaszország egyike a világ nyolc legnagyobb fegyverexportőrének.Különösen jól megy a biznisz könnyűfegyverek - pisztolyok, géppuskák-  területén, ahol Olaszország világelső, termékeit pedig elsősorban fejlődő országokba szállítja. Világbéke!

A Trevi-kút napi bevétele háromezer euró körül mozog, melynek beszedésére - és elköltésére - csak a Caritas szervezet jogosult.

Olaszországé a világ legrégebbi egyeteme. A Bolognai Egyetemet 1088-ban alapították.

Olaszországé a világ első filmfesztiválja, a velencei, amely 1932-ben indult.

Az olasz válóperes ügyek 50%-ban megemlítik a Whatsappot.  Az olaszok imádják az okostelóikat, a Whatsapp pedig különösen népszerű alkalmazás a körükben, de nyilván nem mindig csak anyával meg apával üzengetnek rajta...

Olaszország a világ legnagyobb bortermelője (bár egyesek szerint pár százalékkal a fransziák vezetnek). Az olasz borok 38.5 %-a ráadásul eredetvédett, 35%-uk pedig  IGP (oltalom alatt álló földrajzi jelzés). Ki ne hörpintene szívesen Montepulcianót, Chiantit, Barberát vagy Nero d'Avolát, amikor csak teheti?

Az olasz felnőttek egyharmada még mindig a szülői házban él, a mamma vigyázó szemei előtt, hiszen az anyai szeretete nem pótolhatja semmi, no meg a zsíros fizetést sem, ami esetleg hiányzik, mivel Olaszországban magas a munkanélküliek aránya.

Olaszországban kerül a legtöbb adóeuróba a politika. Cseppet sem irigylésre méltó rekord. Egy olasz parlamenti képviselő 140 000 eurót keres évente, és ehhez még nem is számoltuk hozzá a különböző juttatásokat és költségtérítéseket.

                                                     Az olasz képviselőház

Az olasz konyha menő, mindenki imádja, az olasz cégérrel mindent el lehet adni...de biztosak vagyunk benne, hogy minden olasznak tűnő fogás a Csizmából származik, és nem valami körúti vendéglő szakácsának agyszüleménye?

Íme egy lista a leghíresebb nem olasz fogásokról a teljesség igénye nélkül.

 1. Milánói makaróni: úgy, ahogy van jó nagy humbuk ez a dallamos olasz nevű tésztaétel. Kezdjük hát az alapoktól. Amit e recept makaróninak tekint, az véletlenül sem az, ugyanis olasz barátaink maccheroni néven véletlenül sem egy hosszú, hanem éppen egy rövid tésztát neveznek.  Mutatom:

A másik alapvető probléma a szósz, és itt már két hozzávaló elhibázottságáról van szó, ami egy tésztánál azért elég jó arány. Az olasz konyhában alapvető elv a kevesebb több, a tészta általában annyi szószt kap, amennyit felvesz, és a hozzávalókat sem spilázzák túl, kevés, de jó minőségű alapanyaggal ízesítik. Az , hogy egy tésztaszószban együtt duettezzen gépsonka(!!! - eleve ördögtől való) és csiperkegomba, az Olaszországban elképzelheztetlen. Utánanéztem egy-képt receptes oldalon, hogy miként is kellene elkészíteni ezt a magyaros olasz étket, és legtöbben úgy indítanak, hogy fokhagymát ÉS vöröshagymát pirítanak. No, többek között ezt sem teszi soha egy olasz. A tésztaszószok (sugók) alapjához általában csak hagymát dinsztelnek, a bolognai raguhoz már apróra vágott répát is tesznek a hagyma mellé, de a fokhagyma kimarad. A sűrített paradicsom pedig már olyan Isten elleni vétek, aminek puszta hallatára is ördögűzőt hív egy tisztességes olasz háziasszony.

2. Hawaii pizza. Nem, nem rakunk a pizzára gyümölcsöt, az egyetlen, amit elvisel az a körte, de az is csak akkor, ha gorgonzolával házasítjuk. A pizzára is érvényes a kevesebb több elve, a kedvenc pizzáimon paradicsomon,és bivalymozarellán kívül nincs is semmi, és így is mennyei manna.

3. Pizzadog: oké, beismerem, hogy ez azért nem túl elterjedt Magyarországon sem, de éppen a napokban futottam bele, és a látvány majdnem kiégette a retinám. Olaszos csengéssel minden gyorsétel finomabbnak hangzik, de azért mindennek van teteje. Vagy alja. A pizzeppa sem kutya, de ahhoz legalább találok valami gyökeret a calzone pizzában.

4. Milánói sertésborda: a magyar menzák csúcskajája, ünnepnap minden alkalom, amikor ez szerepel a menün. A milánói makarónit már kiveséztem, a nagy szelet rántott hús rajta trappistával megszórva pedig csak súlyosbító tényező.

5. Spagetti húsgolyóval. Ez valójában jenki kedvenc, és ennek kapcsán is leginkább oda kanyarodnék vissza, hogy a sugo legyen mindig visszafogott. Egy igazi olasz tészta sohasem fog tocsogni a szószban, nem kell attól tartani, hogy de máskülönben holnapra kiszárad, mert nincs holnap. Pontosan kimatekozott adagokkal számolnak, fejenként kb. 80 gramm tésztával számolva. Pont elég lesz, semmit nem kell majd  mikrózni belőle másnap. Annyival azért enyhíteném ezt a gasztrobűnt, hogy Dél-Olaszországban belefuthatunk húsgolyós tésztába, de soha nem egész fasírtokat kapunk a tányérunkba, hanem apró darabokkal dobják fel a szószt.. 

Ti mivel tudnátok folytatni a sort?

Az olasz karneváli szezon kezdetének biztos jele , hogy a boltok, pékségek és cukrászdák polcait szép lassan ellepik a chiacchierék. A chiacchiere az olasz farsang legjellegzetesebb édessége, több néven ismert, a legklasszikusabb a chiacchiere, azaz "csevegés, pletyka, lecsfecs", de régiónként eltér, nálunk például "bugie" , azaz hazugság néven ismertek.

A chiacchiere a magyar csörögefánkra emlékeztet, vékonyra nyújtott, olajban kisütött tészta, amelyet nagyvonalúan hintenek meg porcukorral, esetleg csokoládéval locsolják meg.

A chiacchiere lapos, hosszúkás téglalap alakú, széle cikkcakkos.

Hozzávalók:

• 250 gramm liszt
• 1 tojás
• 25 gramm vaj
• 50 gramm tej
• 20 gramm cukor
• egy citrom reszelt héja
• egy csipet só
• 2 gramm sütőpor
• 1 pohárka pálinka
• étolaj a sütéshez
• porcukor

 A lisztet rendezzük kupacba a munkalapon, üssük bele a tojást, adjuk hozzá a puha vajat, a cukrot, a sót, a reszelt citromhéjat, pálinkát és a sütőport. Gyúrjunk belőle tésztát , lassanként hozzáadagolva a tejet is. Amint sima, homogén tésztát kapunk, csomagoljuk folpackba, és tegyük pihenni a hűtőbe fél órára.  Pihentetés után nyújtsuk vékonyra, kb. félcentisre. Cikk-cakkos tésztavágó kerékkel (körkéssel)  feldaraboljuk kb 10 x 8 cm-es téglalapokra, középen  bevágással. 

Olajban kisütjük, a sütés végén a felesleges olajat eltávolítjuk. Porcukorral meghintjük.

James Bond kedvenc koktéljának alapja idén ünnepli 230. születésnapját, nem egy mai gyerek, és tőle is az olaszok melle dagad a büszkeségtől. A vermut 1786-ban született Torinó belvárosában, a mai Piazza Castello egy üzletében. Az akkori inas, Antonio Benedetto Carpano koponyájából pattant ki az ötlet.

Carpano a muskotályos borok nagy  rajongója volt, és egy olyan receptet dolgozott ki, amely pont ezeket az édes borokat kívánta feldobni, aromájukat még jobban kihangsúlyozva. A borhoz fűszernövényeket adott, így egy olyan ital született, amelyet a torinóiak olyannyira megszerettek, hogy a piazza castellói kis üzlet 140 évig a város leglátogatottabb likőrboltja lett. Az akkori uralkodó. II. Viktor Amádé pedig annyira megszerette, hogy a királyi udvarban addig hagyományosan fogyasztot Rosolio gyártását felfüggesztette a vermut javára.

Így születtek aztán sorra Torinóban a nagy vermutgyárak: a Carpano, a Cinzano és Martini & Rossi, hogy csak a legismertebbeket említsem.

A vermut legfontosabb összetveője természetesen a bor, amely az italnak legalább 75% -át adja. Egy időben a leggyakrabban használt bor a Moscato di Canelli volt, ma már sok mást is használnak, leginkább fehér száraz borokat, mérsékelt alkoholtartalommal és savassággal.  A borhoz cukrot, etilakoholt (95-96° fokost) és fűszereket adnak. A legfontosabb adalék a fehér üröm, ehhez egyéb növényeket, például citromfüvet, majoranát, zsályát, kakukkfüvet adnak.  Az előállítás módja, a hozzávalók aránya természetesen a gyártók titka.

A kezdetekben csak egy vermutfajta létezett, az úgynevezett “Rosso di Torino, de idővel persze ez is megváltozott, ma már létezik  “Bianco”, “Rosé”, “Rosso”, de nem csak a színe, hanem íze alapján is változik: “Dolce”, “Secco” és “Extra Secco”.

A vermutot jó hidegen fogyasztjuk, csak úgy simán, vagy on the rocks, de koktélalapnak is kitűnő.  Vasránapi ebéd előtt aperitívnek mi jobbat kivánhatnánk?

Nem újdonság, hogy Olaszországban halálra vagyunk kényeztetve szebbnél szebb tengerpartokkal, városokkal és hogy bármerre is járunk Világörökségbe botlunk. A Cinque Terre, Ligúria déli részének öt pazar elhelyezkedésű kis községe különösen sok látogató szívének kedves. Sziklás partszakaszon, lépcsős szerkezetűen épült az "öt föld"  a hegyoldalon. A panoráma ámulatbaejtő, a városkák vidám, színes épületei elbűvölőek.

Riomaggiore

Mi december végén, a két ünnep között jártunk ott, amiért hálám jeléül mág egy rózsafüzért is elmorzsolnék, el sem merem képzelni, hogy mekkora lehet itt a tömeg nyáron. A téli időszakban nem járnak a hajók Cinque Terrére,  a parkolás problémás,hiszen a parkolók nagy része -teljesen jogosan- a helyeiknek fenntartott,  legegyszerűbbb vonattal nekilátni, hiszen mindegyiküknek van állomása, pikkpakk bejárhatóak. La Spezia állomásáról indultunk. La Spezia a legközelebbi nagyváros, innen egy hétperces vonatutat követően már a riomaggiorei partokon szelfizgethetünk. Ha Cinque Terre Cardot váltunk, korlátlanul utazgathatunk  a vonattal a települések között, aki az egészet be kívánja járni, annak megéri. La Speziából indul a legtöbb túrista Cinque Terrére ezért az állomás alaposan specializálódott a külföldi látogatókra. A Cinque Terre Info Point és az ördögien ügyes zsebesek erre a legjobb példák. Öt perc alatt két távol-keleti utazót zsebeltek ki a szemem előtt  a helyi erők, teljes természetességgel turkálva a táskájukban. A szomszéd vágány melletti peronon meg nyugodtan korzózgattak a rend ravasz őrei. Szóval  a profikra tessék odafigyelni, meg szorosan szorítani a táskát akkor minden rendben lesz.

Riomaggiore

La Speziától a Terrék sorrendje: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso al Mare. Túracipőben menjünk, mert sokat kell caplatni felfelé, hiszen helyszűkében errefelé elfelé terjszkednek a falvak.  Az attrakció, amit én a legszívesebben jártam volna be, az a Via dell'Amore a Riomaggiorét és Manarolát összekötő tengerparti ösvény, sajnos földcsuszamlás miatt zárva.

Riomaggiore

Az ember úgy élvezi ki legjobban ezt a vidéket, ha csak megy, amerre a szíve húzza, nincsenek kihagyhatatlan műemlékek, látványosságok, összességében kell kiélvezni az egészet. Nekünk oltári szerencsénk volt, mert 17 fok volt december 27-én, úgyhogy a tengerparti relaxból is kijutott, és erre szerintem augusztusban aligha kerülhetett volna sor, a hegyes, sziklás partszakasz miatt a strandolásra alkalmas strandok meglehetősen aprók, főszezonban aligha vethetjük le magunkat spontán valamelyik parton.

Riomaggiore, decemberi lábáztatás

Ha be akarunk kapni gyorsan valami finomat, és nem kívánjuk a gatyánkat otthagyni ezért cserébe, akkor együnk frissen sült halacskákat meg egyéb tengeri herkentyűket, jó sok helyen készítik üket, magunk válogathatjuk össze, hogy mit kérünk a papírtölcsérünkbe, amivel aztán boldogan sétálgathatunk, miközben az olajban tocsogó halacskák fejét harapjuk éppen le.

 A vonat ebben az időszakban kb. óránként jár, ennyi idő elég is arra, hogy körbesétáljuk az egyes településeket, és rácsodálozzunk egy kicsit a tengerre. Cornaglia ez egyetlen, amelyiknek nincs közvetlen tengerparti összeköttetése,és amely nem is igazából a tengerre néz. A többiek nagyjából egymáshoz hasonlóan strukturáltak, pici öböl, lépcsősen épült település, sok amerikai és még több távol-keleti utas.

Vernazza

Manarola

Észak-Olaszországban egyedülálló vidék ez, de nekem valahogy sokkal kedvesebb volt a hasonló jellegű Amalfi-part a Délre oly jellemző rikácsolással meg a citromfákkal. Cinque Terre Portovenerével és három picike szigettel együtt képez Világörökséget, és Portovenere nekem hatalmas élmény volt, külön posztot is megér.

Sikerült túlélni a karácsonyt, ami Olaszországban is kemény meló, de egy magyar menühöz képest egy északolasz ünnepi asztal a fasorban sincs, ezt leszögezném.Készülhetünk hát nyugodtan az év utolsó napjára, hogy megfogadjuk, hogy az idán lefogyunk tíz kilót, leszokunk a cigiről, és új munkát keresünk.

Mint bárhol máshol a világon, december 31-hez Olaszországban is számtalan hagyomány, hiedelem kötődik, mit tegyünk, mit ne tegyunk, ha el akarjuk kerülni a szerencsétlenségeket.

Az olasz menünek is elengedhetetlen része szilveszterkor a lencse, ugyanúgy aljas, anyagi megfontolásból, mint magyarhonban. A lencsét előszeretettel fogyasztják csülökkel, úgyhogy magyar gyomornak is kifejezetten vonzó a dolog. Néhol szokás lencsével megtöltött pénztárcát ajándékozni, hátha eurósodik benne a töltelék.

Az olaszok szerint a rossz szellemeket, gonosz lelkeket elrettenti a zaj, ezért ilyenkor látástól-vakulásig megy a petárdázás, éjfélkor tüzijáték. Valójában az éjféli pezsgő felpattintása, és az ezt kísérő durranás is ezt idézi. Ne mulasszuk el a - szigorúan olasz - pezsgőbe mártani ujjunkat, és a nedűvel megkenni a fültövünket.

A gonosz szellemeknek azonban néha nem elég a zajongás, durvább eszközöket igényel elzargatásuk, azért - különösen Nápolyban- szokás tányérokat, poharakat kihajigálni az ablakon, ezzel elűzve mindazt a rosszat, ami az év során felhalmozódott bennünk. Ez a szokás tényleg működik, ha arra járunk, legyünk nagyon óvatosak, a helyiek sem a parkoló autókat, sem a járókelőket nem kímélik.

Az olasz lányok és fiúk piros bugyogóban várják az új esztendőt, ami azonban csak akkor hozza meg a várt eredményt - szerelmet és termékenységet - ha azt ajándékba kaptuk, és ha január elsején kidobjuk. Tiszta haszon.

Ha túlvagyunk a bulin, ügyeljünk arra is, hogy kibe futunk bele először éjfél után. Idős ember szerencsét és gazdagságot ígér, méginkább, ha púpos (bocs)? a gyerekek és a papok azonban csak a bajt hozzák ránk. Egyébként sem érdemes páénz nélkül kilépni a lakásból január elsején, mert ez súlyos nélkülözésekhez vezethet az új évben.

Ennek szellemében most megyek beáztatom a lencsét piros bugyiban. Boldog új évet mindenkinek!

 Fotók: flickr