Imádjuk a fapadosokat, néha teljesen meglepő időpontokban állnak elő ellenállhatatlan akciókkal, így alakult az, hogy Olaszpapa születésnapját a szomszédos Valle d’Aosta remek fürdői helyett Szicília tengerpartján ünnepeltük. Mit nekünk ez az ezer km távolság légvonalban.

Trapaniba utaztunk, ahová elég sok diszkont járat repül, és ami kifejezetten jó bázis lehet akár hosszabb nyaralásokhoz is.  Ez ugyebár egy “belföldi” járat volt, annak minden bájával, én már a beszállásnál nagyon jól szórakoztam, a délolaszokat véletlenül sem képesek a fapadosok szigorú, poggyászokra vonatkozó szabályozását komolyan venni. Így esett az, hogy szerencsétlen stewardessek fél órát töltöttek a hatalmas “ugyanmárezcsakkézipoggyász” bőröndök kalaptartóba tuszkolásával, a szabálytalankodó utasok hangos elégedetlenkedése mellett.  Trapani reptere elég kicsi, és a belvárostól autóval legfeljebb fél óra.  A  fapados jegy mellé elég olcsón lehet autót bérelni, és ez nélkülözhetetlen Szicíliában.

Trapani egy hetvenezres lakosú kikötőváros, Palermótól 100 km-re, a sziget északnyugati partján. A só és a vitorlák városának is hívják. Ez előbbi azért ragadt rá, mert gazdaságában kiemelkedő szerepet játszik a sópárlás, a város határában található sópárlókhoz érdemes egy félnapos kirándulást tenni, egyrészt a katonás rendben egymás mellett sorakozó szélmalmok látványa, másrészt a természeti értékek miatt is. Ha az ember nem februárban megy, akkor flamingókkal is találkozik.

Miután kisétáltuk magunkat a sópiramisok, medencék és malmok között, továbbállhatunk, és szentelhetünk pár órát Trapani városának. Trapani egy hosszúkás földnyelvre épült, ezért szinte az egész belvárosban érezhető a tenger közelsége. A korzózás nem fog csalódást okozni, barokkosan díszített paloták, széles sétálóutca, ami az idő előrehaladtával egyre inkább benépesedik. Hihetetlen de szombaton kora délután szó szerint egy lélek sem jár a központban, este tízkor pedig egy tűt sem lehet elejteni a Corso Vittorio Emanuelén, ami a fő artéria.

Kihagyhatatlanok a városfalak, és a Torre di Ligny, a torony, amely eredetileg a törökök támadásaitól óvta szigetet. Az 1600-as évek végén épült, de csak a 19. század elején kötötték össze a szárazfölddel.  Ma múzeum.  A toronytól északi irányba haladva kellemes sétát tehetünk, ha nem fújja le  a fejünket a szél (az év egyetlen olyan hétvégéjét sikerült kifognunk, amikor nem süt a nap, sőt még egy esernyővásárlással is meg kellett támogatnunk a semmiből mindig alegjobb pillanatban előbukkanó utcai árusokat). Ebbe az irányba haladva érhetjük el a város homokos strandjait is, de sajnos ez most nem volt időszerű.

A vacsorával nem nagyon találhatunk mellé, délen mindenhol jól főznek, mi a szállásunk recepciósának tanácsára egy hagyományos vendéglőbe mentünk, ahol kuszkusszal tömtük magunkat tele. Szicília meglehetósen közel van Afrikához, és a konyhában elég komoly az arab befolyás, olyannyira, hogy Trapani környékén a kuszkusz a jellegzetes helyi fogás, bármilyen formában. Én speciel halászlével (nem pont a szegedi típusúval) nyomtam be. Az édességek hihetetlenül finomak az egész szigeten, a legtöbbjük alapja a ricotta vagy pisztácia, és nem lehet mellélőni, egyik jobb, mint a másik.

Ha autóval vagyunk egy fél napra mindenképp nézzünk el Segestába, a városba, amit Virgilius szerint Aeneas alapított, hogy idősek és nők itt pihenjék ki magukat. Ma a régészeti emlékei miatt járunk  erre, az ókori templom és színház hihetetlen látványt nyújtanak.  az 5. századi templom egy hegy tetejéről parancsol tekintélyt. Tőle kb. másfél km-re építették a színházat, ahová fel lehet sétálni, de busz is visz, ez erősen ajánlott, mert hegyre felfelé kell caplatni végig. A négyezer fős színházból pazar kilátás tárul elénk Castellamare öblére , és ha nem túl sok a látogató, akkor kipróbálhatjuk a tökéletes akusztikát is.

Kötelező program egy séta Ericében, ami egy Trapanival gyakorlatilag teljesen egybenőtt kisváros a monte Erice tetején, 750 méter magasan, tökéletes panorámával, olyannyira, hogy derűs időben az Etnáig ellátni, pedig az barátok között is kb. 350 km-re van innen légvonalban. Erice középkori városmagja gyakorlatilag érintetlen és tökéletesen ileszkedik a terület hegyvidéki morfológiájához.  A város alapja egy tökéletes háromszög,  az őt körülvevő falakat pedig normann korból származó kapuk szakítják meg.  Az egész város olyan, mintha időutazáson lennénk,főleg, hogy a februári zimankóban rajtunk kívül egy lélek sem volt ott, csak a mi lépéseink kopogását lehetett hallani a az utcaköveken.

A szicíliai konyha mennyei, és folyamatosan dorbézolhatunk arancinikkel, caponatakkal,  mindenféle tengeri herkentyűkkel, de Trapaniban járva egy estét érdemes arra szánni, hogy megkóstoljuk ahelyi pizzát, a rianatát. Ennek legautentikusabb lelőhelye Calvino pizzériája, ahová foglalás nélkül be sem jutunk, annyira tökéletes itt ez a vastagtésztájú, paradicsommal, szardellával, fokhagymával gazdagon megpakolt pizza, amelyet- miután kiszabadul a sütőből-  megkennek olajjal. Calvino pizzériájának pikantériája, hogy korábban egy másik bizniszt folytattak az üzletben. Bordélyház volt. Ez magyarázza, hogy miért is van az, hogy a vacsoránkat egy szűk folyosóból nyíló kicsi szobákban fogyaszthatjuk el, amelyekben annak idején nem feltétlenül a kulináris gyönyöröknek áldoztak.

Ha 48 óránál több időnk van és/vagy nem az év egyetlen szélviharos-esős hétvégéjét sikerül kifognunk, küötelező program az Egadi-sziegetk valamelyikének a meglátogatása. Az Egadi-szigetcsoport három szigete, Levanzo, Favignana és Marittimo a szicíliai partoktól kb. 7 km-re fekszenek Trapani és Marsala között.  A legnagyobb Favignana, ami egyrészt valószínűtlenül szép tengere és sziklás partjai, másrészt az évszázados hagyományokkal bíró tonhalhalászatáról ismert.   Az első itteni tonhalcsapdákat még az arabok építették a IX. században, és  ahagyomány azóta is él, bár a zsákmány egyre szűkösebb, a földközi-tengeri tonhalállomány vészes csökkenése miatt.  Az errejárók adózzanak inkább a strandisten oltárán.