olaszmamma

kalandozások,kóstolgatások,kacarászások és kámpicsorodások Itáliában

A világ legjobb pizzája

2015. november 05. 13:32 - ricchiepoveri

A nápolyi Da Michele pizzáját lépten-nyomon a világ legjobbjaként emlegetik, sőt a környéken lakó szakértő rokonaink szentségtörésnek tartanak bármilyen más helyen margheritát enni.

Michele pizzériája nem túl kellemes helyen,a nápolyi központi pályaudvarhoz viszonylag közel várja az éhes vendégeket. Ha lehet, menjünk inkább nappal, nekem este jelentősen csökkent a komfortérzetem a nagy várakozásban. Nem csak mi tudunk arról, hogy itt kihagyhatatlan pizzahókuszpók folyik, úgyhogy este szinte bizonyos, hogy kígyózó sorba botlunk. Azaz mivel Olaszországban vagyunk, nem kígyózik az, hanem összevissza sivalkodik meg hadonászik. A mufurc ajtónálló fiútól majd kapunk sorszámot, és várhatjuk a bebocsátást. Nem érkezési sorrendben, hanem annak megfelelően eresztenek be, hogy hányan vagyunk, és benn éppen hány fős asztal szabadul fel. Mi meglehetősen rossz esélyekkel indultunk péntek este hatan, egy japán turistacsoportot kellett szemmel kiimádkozni az asztaltól, a mi nyelvünk már az aszfaltot súrolta olyan éhesek voltunk, ők meg csak szelfizgettek boldogan. Ha jól emlékszem kb. két órát kellett várnunk.

damichele.jpg

A pizzériát a Condurro család alapította, aki 1870 óta élnek pizzasütésből, és a pizzéria 1930. óta található a jelenlegi helyén. Az étlapot nem bonyolítják túl, üsszesen kétféle pizza kapható: margherita és marinara. Az előbbit nem nagyon kell bemutatni: paradicsom, mozzarella és bazsalikom, az utóbbi pedig a lehető legegyszerűbb variáns: paradicsom, fokhagyma, oregánó és olívaolaj ízesíti.  A szomjunkat olthatjuk mellé üdítővel vagy sörrel, de kávé már nincs, ami Olaszországban enyhén szólva is szokatlan, de Michele leszármazottainak nem célja sokáig fenntartani a kuncsaftot, menjenek csak szépen, és jöjjön a következő. 

damichele2.jpg

Az adagok óriásiak, a pizza bőven nem fér a tányérra, öröm és boldogság, amikor kihozzák. A tésztája a klasszikus nápolyi, olyan vékony, hogy középen gyakorlatilag elolvad a paradicsom és a forró sajt alatt.

Ki kell próbálni Michélét ha az ember arra jár, és van ideje, hét közben ebédidőben talán gyorsan be is jutunk. Ah igen, a pizzériában egy fotó árulkodik arról, hogy Julia Roberts itt nyomott le egy margheritát az Ízek, imák, szerelmek című filmben. Az egész filmben ez a pizza volt a legjobb dolog.

damichele3.jpg 

13 komment
Címkék: pizza Nápoly

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszmamma.blog.hu/api/trackback/id/tr958052666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.11.05. 16:20:50

Rómában ettem ilyen pizzát. Szerintem rémes. Elégetett és túl vékony, amit nehéz a feltéttel korrigálni. Egy semleges margheritánál nem is tudom mivel lehetne helyrehozni.

Vicces de életem egyik legjobb pizzáját egy Milánói városszéli kínai étteremben ettem. A fél kerület odajárt volt hogy fél órát kellett várni egy elviteles pizzára. Mellette a tradicionális kínai beülős rész végig üres volt.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.11.06. 12:40:21

Ez jól néz ki, egészen elérzékenyültem:)

Greg36 2015.11.06. 13:04:54

Az étteremről szóló cikkek és bejegyzések alapján akkor mi kívételesen szerencsésen érkeztünk, pedig este 9 felé járt. Besétáltunk, és rögtön asztalt is kaptunk, igaz, más üres asztal már nem volt.
Mondjuk vicces volt a pincér, amikor marinárát kértem, és külön felhívta a figyelmemet, hogy azon nem lesz sajt.
Tényleg nagyon-nagyon finom, és nem drágább a környékbeli éttermeknél.

Kivlov 2015.11.06. 13:13:45

Legjobb pizza.
Nem kell rá semmi extra: a lényeg a minőségi paradicsom és mozzarella. Meg persze a hibátlanul sütött pizzatészta...

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2015.11.06. 13:45:28

@Ződ2000: Mivel a pizza nápolyi találmány és Milánóhoz köze sincs, ezért az sem meglepő, hogy a milánóiak egy kínaitól veszik. Ott épp olyan "egzotikum", mint nálunk. Persze most sarkítok, mert nyilván Olaszországon belül is ide-oda vándorolnak a nápolyiak (ahogy Budapesten is lehet bajai halászlét enni, de azért mégis csak Baján az igazi). Meg már nálunk sem annyira egzotikum a pizza, mint volt 30 évvel ezelőtt. Egyébként ha valaki itthon nekiáll és meggyúrja a pizzatésztát, elmegy a boltba és horror áron megveszi a bivalymozzarellát meg a minőségi olasz import konzerv paradicsomszószt és nem sajnálja a pénzt friss bazsalikomra sem, akkor az eredetit elég jól megközelítő, autentikus pizzát készíthet - még mindig a kajarendelős áron belül maradva.

Piszkos Freud 2015.11.06. 14:06:19

Nem igazi a Martherita bazsalikom nélkül. Sok helyen pedig csak paradicsom és mozarella van rajta. Az meg ugye lengyel pizzának elmegy, de az olasz trikolorhoz kell a zöld is :)
Ezért nem értem, miért adják olyan sok helyen bazsalikom nélkül. Még az olaszoknál is láttam ilyet (persze nem Nápolyban).

Kelly és a szexi dög 2015.11.06. 15:15:19

A pizza csak Rómától délre pizza - és valóban nem kell rá más feltét! - sajnos ezt meg kell tapasztalni, különben úgysem hiszed el...

bobslocum 2015.11.06. 16:02:30

Hát mi is kipróbáltuk. Sorba álltunk és elvitelre vettük és a szállodában fogyasztottuk el. Nagyon jó pizza volt, de nem életem legjobb pizzája.

Macropus Rufus 2015.11.06. 16:31:56

@bikmakk: A pizza megjelenése a dél-itáliai görög kolóniák idejére tehető, és Vergilius említi elsőként egy versében. De ez a pizza még nem az a pizza amit te pizzának ismersz. A mai pizza ősét - ha lehet ezt így nevezni Pompei városában találták meg a régészek. (25km-et tévedtél ;) ) Azért mondom, hogy lehet-e így nevezni ui. ebben az időben nem ismerték Európában a paradicsomot, sem pedig az indiai vízibivalyt. Ez utóbbi tejéből készül az igazi mozzarella sajt. Az általad említett nápolyi dolog csak a 18.sz végén kezdődött ui. addigra fogták fel, hogy a paradicsom pl. nem mérgező.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2015.11.06. 16:44:08

@Macropus Rufus: Jó, a paprikás krumpli is elképzelhetetlen volt Amerika felfedezése előtt, de mára a magyar (vagy a baszk, lásd: marmitako) konyha része. Az én olvasatomban a 18. század már eléggé régen volt ahhoz, hogy vele kapcsolatban hagyományokról beszélhessünk. Az általam említett, ízig-vérig magyar halászlé elkészítési módja is csak a 18. század környékén szivárgott fel a Balkán irányából. Ezzel szerintem nincs semmi baj. Egyébként a dél-itáliai, napérlelte, különleges minőségű ("gerezdekből" álló) paradicsom, a jó minőségű olívaolaj, a bazsalikom és a bivalytejből készült mozzarella négyes kombinációja annyira ütős, hogy semmilyen más hozzávalóra nincs szükség, gyakran még sóra sem. Persze a pizza tésztájában azért elfér egy kis só. Még egy dolog: otthon csak akkor lesz ilyen finom a pizza, ha van fával fűthető sütőberendezésünk. :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.11.06. 18:27:09

@bikmakk: néha elsőkből lesznek az utolsók. A kínaihoz meg elsősorban déliek jártak, pont azért mert a helyi ételek nekik túl kontinentálisak voltak. Északi népek nem annyira pizzaőrültek.

Advanced Flight 2015.11.06. 18:41:17

Csak azt nem írtad meg, poszter, hogy ízlett-e.....:-)

llaci10 2017.05.20. 18:57:00

A nápolyi vékonytésztás pizza az eredeti, de az amerikai vastagtésztásat is annak nevezik. Én már ettem olyat is, amelyik ízlett. Kinek a pap...
süti beállítások módosítása