Világéletemben elkötelezett híve voltam  a határmenti turizmusnak, és míg ez Magyarországon a szabadkai
burekezést, addig olaszországi életemben franciaországi baguettezést jelent. Legkedvesebb úticélunk a közvetlenül az  olasz-francia határon fekvő Briançon, Európa második legmagasabban fekvő városa, aminek neve főleg a síelők körében ismert. Valójában nem kell kivárni a síszezont, bármikor érdemes erre kirándulni, hiszen van itt bőven gyönyörködnivaló, nem véletlenül világörökségi-helyszín is (Vauban által tervezett erődítményéért). Tekintettel a szezonra,  valószínűleg mostanában jár arrafelé a legtöbb magyar turista, ha valaki a közelben síel, ki ne hagyja!

A képeket természetesen nem most hétvégén kattintottam, hanem egy szeptember vasárnapi városnézős
kiránduláson, de a lényeg ugyanaz, csak most valamivel fehérebb lehet az összkép.

Ha röviden akarnám összefogalni, csak annyival jellemezném, hogy a városka  olyan, mintha egy jobban sikerült tévés  mesejáték díszlete lenne, a főtere konkrétan, mintha a Süsüből kacsintana ki. Itt aztán tényleg megállt az idő, és milyen jól tette! A szemnek bőven akad falnivaló:  középkori erődítmény-rendszer, városfalakkal körülölelt központ szűk utcákkal, miniatűr terekkel, színes épületekkel.

A tálaláshoz pedig nagyon értenek a franciák, akad itt mindenféle kötelező délfrancia elem, hercig kis
kirakatok, levendula ipari mennyiségben, az összes elképzelhető formában; a pékségekből szivárog a vajban
tocsogó, frissen kisült croissantok illata; az utcákon palacsinta készül.

Ha végig akarunk menetelni az erődökön , akkor komplett egész napos a program, és még a testedzés is
garantált.  Aztán ha a nagy sétában kipurcantunk, szívhatunk hegyi levegőt bőséggel, csodálhatjuk a város
körüli hegyeket,  majd a hónunk alá csapott baguettel boldogan térhetünk haza, vagy a pályaszállásra. Vive
la France!