Ó azok a boldog idők, amikor Olaszmamma még csak folyamatos tranzitban tartózkodott Itáliában, és a fejét folyamatosan a következő desztináción törte! Van fapados Budapestről? Van. akkor menjünk Nápolyba. Szabadság van? Nem sok. Na, akkor legyen hosszú hétvége. De benne legyen minden! És benne lett. Felettébb jó utazásszervezői skilljeim vannak, ez tagadhatalan, arra a három napra pedig különösen büszke vagyok. Valamikor csütörtök este landolt a gép, normális ember olyankor már nemigen tervez túl sok mindent, a nem normális meg éjszakai sétára indul a nápolyi kikötőbe a megvadult kóbor kutyák meg a szetemeteszsákok közé.... Mentségünkre legyen mondva, hogy a belvárosból idekeveredni kb. két perc, szóval nem volt szándékosan elkövetett a dolog, Aztán ügyesen megtaláltuk az éjszakai buszt, és példásan mentünk haza.
Másnapra a szigorúan betáblázott menetrend a reggeli kávé után Pompejit dobta ki, ami Nápolyból viszonylag egyszerűen megközelíthető, Ercolanoig (Herculaneum) a circumvesuviana vasúttal (magyarul HÉV), onnan meg kisbusszal. Nyílván egész iparág épült ki arra, hogy felvigyenek. A busz csak egy darabig megy fel, ott mindenki kap egy vándorbotot, és azzal mászik fel, és bámul bele a kráterbe, meg gondolkodik el azon, hogy mennyire praktikus, hogy kb. kétmillió ember lakik egy aktív vulkán vonzáskörzetében.
Kráter
A vörös zóna
Miután felmentünk, megnéztük, lejöttünk, még csak kora délután volt, mentünk tovább a kisvasút vonalán Pompejibe. Itt az igazán elvakultak akár több napot is el tudnának tölteni, nekünk egy pár óránk volt rá, elképesztő az egész, hogy mi lehetett itt valaha, és hogy lett minden oda egy pillanat alatt. Hosszasan lehet itt bolyongani, tekintgetni, keresni a pikáns freskókat, a kocsmát, a betemetett halottakat. Mindezt a Vezúv árnyékában, hogy azért ne legyen annyira, "dehát ez csak egy múzeum" érzésünk.
Bárpult
Utolsó pillanatok
A háttérben a tettes
Dolgunk végeztével, kellett egy kis hab a tortánkra, ha már itt vagyunk menjünk a circumvesuviana végállomásáig, Sorrentóba. Sorrento csodás kisváros az azonos nevű félszigeten, megáll az idő hangulata van, és itt csinálják a legfinomabb limoncellót a földkerekén.
Szobák kilátással
Sorrento
Következő nap, miután megemésztetük az előző esti pizzát (Nápolyban nem lehet mellélőni, bármelyik "sarkipiszkos" pizzeriában isteni margheritát ehetünk , természetesen bivalymozzarellával..jajj máris megindult a nyálelválasztásom), szóval ezek után Caprit vettük célba. A sziget persze pazar, és meseszép, és tényleg türkizkék a víz, de azért már túlságosan is eladta magát a turistáknak. Sok a méregdrága designer bolt, és kevés a mediterrán ruszticizmus. Egy korábbi alkalommal a szomszédos Ischia szigetén jártunk, sokkal nyugodtabb, nem tolonganak az amerikaiak, ugyanolyan gyönyörű. Én inkább azt javaslom.
Kilátás a főtérről
A Faraglioni-sziklák, Capri szimbólumai
Tényleg ilyen
Capri után még bóklászás Nápolyban (fényes nappal!), Galleria Umberto I., siklóval a kilátás az öbölre, parkok, szép lányok, mókás öregek, halálfélelem a zöld lámpánál átkelésnél, sikátorok.
Sikátor
Dóm, emlékeztek San Gennaróra ?
Nem Milánó. (Galleria Umberto I)
A tengerbe nyúló földnyelven a Castel dell'Ovo, Nápoly legrégebbi vára.
A háttérben a Vezúv. Amitől meg alig látszik, az a szmog.
Másnap hajnalban készülődés, indulás, Budapest, mókuskerék. Nápolyt, és főleg a környékét, nagyon szeretjük, és még végeláthatatlan azon állomások sora, amiket nápolyi kiindulóponttal könnyen be lehet venni: Amalfi-part, Ischia és Procida szigetei, Salerno, stb. Meg hát ugye Nápoly városban is rendesen el lehet merülni. Fapadra fel!
