olaszmamma

kalandozások,kóstolgatások,kacarászások és kámpicsorodások Itáliában

Lago d'Orta, a csodálatos mostohagyerek

2015. január 13. 09:30 - ricchiepoveri

A múlt hétvégén Észak-Olaszországba beszökött a tavasz, nem hagyhattuk kihasználatlanul a januári húsz fokot, én kapásból a tengert akartam célba venni, végül egy tó partján kötöttünk ki, és hej, de jó is volt.

A Lago d'Orta a nagyobb északolasz tavak közül a legkevésbé ismert, a látogatók inkább  a szomszédos Lago Maggiore, és a szintén nem túl messzire eső Garda-vagy Comói-tavakat látogatkák, pedig Ortától is elakad a lélegzet. Az enyém legalábbis egész biztosan. Több, mint négy éve élek Olaszországban, és a legfeltűnőbb változás a fejemben talán az, hogy ami a természeti és művészeti szépségekett illeti, egyre magasabb az ingerküszöböm. Nem zökkentenek ki a római kori romok, a reneszánsz templomok, az átlátszó tengervíz. Itáliában nagyon könnyű hozzászokni a széphez, de a Lago d'Orta még engem is elkápráztatott. Egy újabb bizonyíték arra, hogy Piemont mennyire változatos, és szintén milyen méltánytalanul elhanyagolt régió. Tessék kérem erre járni, van itt bőven látnivaló!

Legfontosabb települése Orta San Giulio, jellegzetes olasz kisváros, szűk utcákkal, apró galériákkal, pici boltokkal, , a tóra néző piazzával ahonnan egy párperces hajókázással jutunk  a tó közepére pottyantott kis szigetre.  San Giulio szigete pontosan a sziget közepén található. Nevét egy szentről kapta,, aki  a 4. sz.-ban hitérített a környéken. A szigetet majdnem teljes egészében egy ókeresztény Bazilika és egy kolostor foglalja el, és egy legfeljebb negyedórás sétával körbe lehet járni.

Orta San Giulio felett magasodik az ún. Sacro Monte (Szent Hegy), ami több piemonti és lombardiai társával együtt 2003. óta szerepel a világörökségi listán (Piemont és Lombardia Szent Hegyei). Az ortai, Assisi Szent Ferencnek szentelt hegyen húsz kápolna áll, mindegyikük a Szent életének egy-egy állomását mutatja be. Miután jól kigyönyörködtük magunkat  a freskók és szobrok között, hosszan mélázhatunk a hegyről nyíló pazar kilátásban. Egszóval,. bár a Lago d'Orta nem a a típusú mondén hely , mint pl. Comói nagytestvére, bátran ajánlom mindenkinek, aki értékeli a történelem, a vallás és a természeti szépségek szerelemgyerekeit.

dscn1310.JPG

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszmamma.blog.hu/api/trackback/id/tr307066039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szsuzsanna 2015.01.15. 13:00:41

Bocs., ide is "belevau"...
Az Orta tó "fölött", északra, van, a Macugnaga völgy, ami a Monte Rosa "alá" visz be...-csodaszép.
A Sacro Monte...-hát, nekem az, egy "csodavilág" volt...
Az, pl., hogy némelyik kápolnában "úgy volt megoldva", az ábrázolás, hogy az elejében, különálló, gyönyörű, színes festett "faszobrokkal", aztán fából faragott "féldomborművekkel" és freskókkal "folytatódtak", -(bocs. a béna leírás miatt), -a lényeg, hogy, ezáltal, úgy láttatták "térbelileg", hogy szerintem az bámulatos...
Elnézést, az ömlengésért, de ilyet, addig még nem láttam.
Amúgy, "alatta" a városban, egy nagy parkoló van. 2011-ben még ingyenes volt, és 3 Eu. volt a "retúr" jegy egy kis felvonóhoz, ami fölvitt, belépőjegy nem volt.
(a felvonó állomással majdnem szemben, van egy kis templom, tüneményesen szép!)

ricchiepoveri · http://olaszmamma.blog.hu/ 2015.01.16. 07:59:24

@szsuzsanna: én is teljesen odáig voltam, ha nem derült volna ki a cikkből :-). Jól ismerem Olaszországot, soat utazunk, de ettől még nekem is tátva maradt a aszám. A férjem először fel sem akart menni a Sacro Montera, aztan, ahogy felertunk, o is teljesen elvarázsolódott. Tökéletes kirándulás volt. . A parkoló egy része még most is ingyenes, és most nincs is szezon, úgyhogy bőven van hely.
süti beállítások módosítása