olaszmamma

kalandozások,kóstolgatások,kacarászások és kámpicsorodások Itáliában

Csokiimádók Itáliája : a legédesebb városok

2018. március 14. 17:27 - ricchiepoveri

A csokoládét a spanyolok nyúlták le az aztékoktól és hozták Európába, de mégis az olasz Torinó lett a világ első igazi csokoládéfővárosa.

1. Torinó, Piemont

Minden kétséget kizáróan Piemont az olasz csokoládégyártás bölcsője és legnagyobb központja. A kakaó az 1500-as évek végén érkezett a piemonti fővárosba, amikor a spanyol Fülöp király lánya, Katalin hozzáment I. Károly Emánuel savoyai herceghez. A csokoládét az európai udvarokban a kezdetekben csak ital formájában fogyasztották.

10831425843_579a638d0e_z.jpg

Az első csokoládézó (cioccolateria), a mai kávéházak elődje, szintén Torinóban nyitott meg 1678-ban. Giovanni Antonio Ari séf kapott ekkor hat évre engedélyt a forró, krémes ital árusítására. Az ezt követő években sorra nyitottak a csokizók Torinóban, így lett a város az európai csokoládéfogyasztás központja, ahol naponta 350 kg-ot gyártottak a finomságból.

Torinóban fejlesztették ki az első olyan gépet is, amely a kakaó feldolgozásával, és annak cukorral és vaníliával történő összedolgozásával az első csokoládészeleteket gyártotta.

A napóleoni háborúk idején kakóembargó alatt volt a vidék és ezt valahogy mégiscsak ki kellett bekkelnie az édesszájú torinóiaknak. A helyi cukrászmesterek kifundálták, hogy a kakaót a Piemontban jól termő mogyoróval helyettesítik, így született meg Torinó ikonikus csokija a giandujotto. Így vagy úgy, de egész Piemont hozzájárult a csokiipar fejlődéséhez. Elegendő az Alba városában székelő Ferrero cégre gondolni, akik először készítettek kenhető krémet a helyi  mogyoróból, és amelyet ma már az egész világon Nutellaként imádnak.

1034201199.png

Torinóban a mai napig is olyan világhíres csokoládémesterek dolgoznak, mint Guido Castagna vagy Guido Gobino.

8928929051_90d711bfc1_z.jpg

A csokiimádók térképéről nem maradhat le a torinói Caffé al Bicerin, a kávéház, amely 1763. óta fogadja  a csokira szomjazókat, és ahol először készült a bicerin, ez a jellegzetes torinói ital , amely kávé, csokoládé és tejkrém elegyéből készül.

 11892231654130c1d2ecbb.jpg

Torinó minden ősszel vendégül látja a CioccolaTo nevű fesztivált, amelyen az olasz csokoládéipar meghatározó tényezői képviseltetik magukat a város legpompásabb terén, a Piazza San Carlón.

2. Modica, Szicília

Északról Dél felé vesszük az irányzt, hiszen a nagy olasz csokitérképről nem maradhat le a gyönyörű szicíliai későbarokk város, Modica. A modicai csokoládé (cioccolato modicano) egy 16. századi erdetű különleges recept alapján készül, állaga és zamata egyedülálló. A receptet állítólag Modica spanyol okkupációja alatt kapták a hódítóktól, akik pedig maguktól az aztékoktól szerezték be. A csokoládé előállítása hidegen történik, hiányzik belőle a modern csokikészítés azon fázisa, amikor a csokoládét magas hőmérsékletre hevítik, hogy tökéletesen sima állagot nyerjen.  A modicai csokoládé annak köszönhetően, hogy készítése sorén nem melegítik a cukor olvadáspontja fölé, kissé darabos, granulátumos jellegű. A modica csokoládé csak kakóból és cukorból készül, nem adnak hozzá kakaóvajat, lecitint és egyéb adalékanyagokat.

cioccolatomodicano2012-10.jpg

Modicában rendezik meg minden évben a Chocobarocco elnevezésű, a város több évszázados hagyományának szentelt csokoládéfesztivált.

 

3.Perugia, Umbria

Perugiáról már esett szó korábban, hiszen itt rendezik Olaszország legnagyobb csokoládévásárát, az Eurochocolateot minden ősszel. Persze Perugia neve eleve nem ismeretlen a torkoskodók körében, hiszen legfontosabb csokigyárának- Perugina- gyártósorairól kerülnek ki a világszerte imádott Baci pralinék. Tudjátok már, ezek a csókos szájat idéző, (ál)bölcsességeket rejtő bonbonok.

23834355454_5b044f72ce_z.jpg

4. Pistoia és a Csokoládé-völgy, Toszkána

Már megint a tosykánok. A Csokoládé-völgy elnevezés egy Prato városától  Pistoiaig terjeszkedő földnyalábot jelöl- A völgy központja Pistoia, ahol a régió legelismertebb csokoládémanufaktúrái működnek. Ennek megfelelően természetesen több szervezett túra is indul az instant örömök felfedezésére. Toszkénéban egyébként már az 1600-as évektól foglalkoznak a csokoládé előállításával, Torinó és Velence mellett Firenze volt az elsők között Olaszországban, ahol termelni kezdték. Nem csoda , hiszen a Mediciek is elég torkosak voltak, és szívesen rájártak az édességre. egyenesen az udvari orvosuk javaslatára. A leghíresebb helyi mesterek közé tartozik Roberto Catinari, Andrea Trinci vagy Andrea Slitti, aki világbajnoki címet is nyert.

26352195062_c8bcba985a_z.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://olaszmamma.blog.hu/api/trackback/id/tr8413739088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása